Bocsánat

Drága Olvasóim!

Megint nem az újabb fejezetet hoztam, és elhihetitek rendesen szégyellem magamat emiatt. 

Az első számú, legfontosabb oka ennek az, hogy múlt héten, pénteken mikulás napján a suliban eltörtek az ujjaim. Igen, kettő ujjaim eltörött, belenyúltam egy labdába. 

Én igyekszek írni, de így egy és fél kézzel nehéz, és lassan megy. December 23-án kell visszamennem a kórházba kontrollra ( jó hogy nem 24-én..) és akkor dől el, hogy leveszik-e a sínt az ujjaimról. Mindenképpen szerettem volna ezt leírni, hogy tudjátok nem a lustaságom, és a hanyagságom miatt nincs új rész. Ez történt, én is nagyon sajnálom, minden nap keresztbe tesz nekem ez a buta sín. 

Nem tudom mennyire lenne igény a történet folytatására, még így is. De szeretném folytatni. 

Csak annyira kevés időm van egyszerűen.. Idén szeptemberben kezdtem a gimiben, és be kell valljam; nem egyszerű jó tanlónak lenni. Bizony van hogy este kilenckor még tanulok. Lehet páran strébernek gondoltok, de ez nem így van. Én csak igyekszek az álmaim felé haladni. Teszek is értük. 

Az álmok között szerepel még egy fanfiction is, egy új történet. Amit valószínűleg nyáron fogok írni. Suli mellett képtelen lennék még egy blogba belekezdeni. Ezt sem bírom. Sajnálom, Nagyon sajnálom, de tényleg.  De nyakunkon a téli szünet, a karácsony, a szilveszter és az új év. 

Téli szünetben szeretnék pár új részt megírni ide. Addig is mindenki vigyázzon magára, figyeljetek a felétek közelítő labdákra!!!

Jók legyetek, millió puszi. xx

2014.12.14.

II.14**Összetörve

Drága Olvasók!

Itthon vagyok, és itt az új rész. Be kell valljam csalódott vagyok. Csalódott vagyok, mert jönnek visszajelzések. Egyáltalán nem látom értelmét a blog folytatásának, még is úgy gondolom megérdemel a történet egy rendes befejezést. Nem tudom, hogy kinek írom a történetet.. És kicsit ez elkeserítő. Mindenesetre még lesz kb. öt, vagy hat rész, és vége. Sajnálom, de nem tudok mást csinálni. És amúgyis kezdődik az iskola, szóval ritkábban lesznek résznek meg minden. Egyébként Krakkó gyönyörű szép város, ha valaki szeretné, bővebben is beszélek majd róla. 

Btw: Az "oldalak" menüpontban lesz egy külön kis fejezet, ami Vanda életét mutatja be. és megtudhatjátok, hogy pontosan mi is történt vele. 

Jó olvasást! xx

Fél perc alatt ért el a tudatomig, amit a kis hangszórón keresztül hallottam. Kövér könnycseppek gurulnak le arcomon, a készüléket kiejtem ujjaim közül, s tompa zajjal érkezik a szőnyegre. Tekintetem üressé válik, érzem, hogy valami ott belül összetört. Erőtlenül rogyok le a földre, sírásban török ki. Érzem, hogy erős kezek szorosan magukhoz ölelnek, ám nem bírok lecsillapodni. Sírásom hisztérikussá válik, üvöltök fájdalmamban. Úgy érzem minden probléma felszínre tör, és maga alá temet. Nem bírom elfogadni, nem nem, lehetetlen!

Mi történt a barátnőmmel? A szívem majd' megszakad, úgy érzem VELE együtt egy részem távozott. Soha többet nem láthatom gyönyörű arcát, nem nevetünk együtt többet, és soha soha többet nem öleljük át egymást. Úgy érzem, mintha a testvérem hagyott volna itt. Vajon a mennyből figyel?
Én ezt nem akarom! Újra látni akarom, beszélni vele, érezni, hogy itt van! Egy alattomos gondolat, miszerint örökre elvesztettem egyre nagyobb foltban fertőz meg.
- Én itt vagyok baby - Próbál csitítani - Szeretlek!
Szorosabban ölel, és hátamat simogatja. De mind hiába. Én beleestem egy óriási szakadékba, amiből nem fogok egy könnyen kimászni.

Pár órával később

*Harry szemszöge*

Minden olyan gyorsan történt. Hallottam, amikor Niall azt mondta a telefonba, hogy Vanda meghalt. 
Liz teljesen összetört, órák óta sír, és sír. Tudom, hogy milyen sokat jelentett neki Vanda, hisz' legjobb barátnők voltak. Még engem is sokkol a hír, de bele sem merek gondolni mi lehet Niall-lel. Elvesztette a szerelmét.. Szörnyű lehet most neki is, sőt, ez mindenkinek szörnyű.. Mindenki imádta Vandát, egy aranyos, kedves lány volt, és szerették egymást Niall-lel. Nagy nehezen, de végül a karjaimba viszem Liz-t a hálószobáig. Szüntelenül sír, és kiabál.
- Látni akarom Vandát! - Kiabál újra.
- Kicsim, kérlek nyugodj meg! - Simogatom arcát, miközben mellé fekszek, és ölelésembe zárom. - Próbálj meg aludni!

Talán a vizsgák miatti kimerültség, és szavaim hatására lassacskán lehunyja szemeit, és elalszik. Könnyei nem folynak tovább. Félek, hogy mi lesz holnap. És holnapután. Mi van, ha nem tudja majd feldolgozni, hogy elvesztette a legjobb barátnőjét? De én mellette  maradok, és minden erőmmel azon leszek, hogy segítsek neki, a szeretetemmel. Még vagy félórán keresztül gondolkodok, majd óvatosan kimászok az ágyból, közben másodpercenként tekintek vissza alvó szerelmemre. Mielőtt kilépek az ajtón, még vetek egy utolsó pillantást rá, s amint meggyőződtem újra, hogy biztosan alszik, halkan becsukom a hálószoba ajtaját. Idegesen túrok hajamba, a telefonomért nyúlok, és kikeresem a névjegyzékből Niall nevét. Egy ideig hezitálok, hogy felhívjam-e, hisz annyi mindent szeretnék most mondani neki. De mégsem teszem. Niall-t ismerve ilyenkor jobb kicsit magára hagyni. Először magában rendezze le a dolgokat, kap elég sajnálkozást úgyis. Ezért inkább Louis-t csörgetem meg. Rövidesen beleszól a telefonba, hangján érződik hogy tud a dologról.
- Harry?
- Hallottad mi történt? - Kérdezem óvatosan, miközben a fülem, és vállam közé szorítom a telefont, hogy kávét öntsek egy csészébe.
- Persze hogy hallottam. Eleanor teljesen ki van borulva, és a többiek is. Liz hogy viseli?
- A lehető legrosszabban. - Sóhajtok nagyot, miközben felidézem az előző órákban történteket. - És fogalmam sincs, hogy mit tegyek érte, tanácstalan vagyok. - Vallom be az igazat. Soha nem voltam még ilyen helyzetben, nem tudom átérezni, amit Ő érez most.
- Figyelj Haver! A legjobb amit tehetsz érte, hogy nem hagyod magára, és szeresd! - Mondja halkan.
- Kösz a tanácsot - Szólok ironikusan
- Bocs, de ennyit tehetek csak. Talán az lenne a legjobb, ha elvinnéd Niall-hez, mindketten közel álltak Vandához, talán tudnak egymásnak segíteni..
- Ez nem is rossz ötlet - Vallom be. Még valamit nagyon akartam mondani, de muszáj volt letennem, ugyanis szipogást hallottam a hálóból, Liz felébredt. Félrerakom a kávét, és nagy léptekkel megyek be hozzá. Felhúzott térdekkel ül, s fejét lehajtva sír. Annyira rossz érzés így látni, hogy szenved, s kezdem úgy érezni, hogy semmit sem tehetek érte, amitől jobb lenne..
Mögé ülök, és hátulról ölelem át, lágyan simogatom, hogy megnyugtassam.
- H-Harry - Suttogja, miközben szembe fordul velem, és hozzám bújik. - Úgy hiányzik - S amint kimondja, újra zokogásban tör ki. Erősen szorítja pólómat, miközben igyekszik minél közelebb kerülni hozzám fizikailag.
- Tudom Kicsim. - Mondom halkan, és apró puszikat adok vállára.

***

 Az éjszaka lassan telt el, s szinte egész éjjel virrasztottam. Pár órát aludtam csak, amikor is Liz is lenyugodott. Képtelen vagyok elterelni a figyelmét Vandáról, csak Ő jár a fejében.
Fogalmam sincs, mikor fogja ezt feldolgozni.. Mindenesetre ma elviszem Niall-hez, igaza volt Louis-nak, talán tudnak egymásnak segíteni. Az éjjeliszekrényhez nyúlok, rápillantok a telefonomra, fél hét van. Remélem mikor felébred Liz kicsit jobb állapotban lesz..
Visszafekszek, átölelem, és közel bújok hozzá. Teste verejtékezik, és nyöszörög. A következő pillanatban sikoltva ül fel, s ijedten néz rám.
- Istenem... Kicsim úgy sajnálom. - Utalok a történtekre, minden bizonnyal Vandáról álmodott.
- Mennyi az idő? - Kérdezi suttogva.
- Fél hét múlt pár perccel. - Bólint, és fáradtan beletúr hajába, majd halántékát  dörzsöli.
Ülésbe tornázom magam, és bizonytalan arckifejezéssel figyelem minden mozdulatát.
- Hogy vagy? - Kérdezem óvatosan. Bár jobban belegondolva ez egy igencsak hülye kérdés volt.. Most vesztette el a legjobb barátnőjét, hogyan lenne?
- Rosszul.. - Válaszolja. - Fáj a fejem, fázom, és szörnyen fáj a szívem. - Mondata végén lehunyja szemeit, és lehatja fejét. Tenyeremet homlokára simítom, és magamban megállapítom, hogy Liz belázasodott. Forró bőre, és az, hogy veri a hideg csak erre utal.
- Azt hiszem lázas vagy .. - Kétségbeesetten néz rám, szeme sarkában csillognak az újabb könnycseppek, látszik, hogy ez izgatja legkevésbé. Lassú mozdulatokkal felkel, és a konyha fele indul.
Egyre csak az jár fejemben, hogy nem tudok mit tenni érte. Nem érzem azt, amit Ő. Fogalmam sincs min megy keresztül. És ez fáj a legjobban.
Magamra kapok egy bő, szürke pólót, és egy melegítőnadrágot. A fürdőben hideg vízzel megmosom arcom, és ujjaimmal igazgatom hajam. Megmosom fogam, és visszamegyek a hálóba. Sehol senki, az egész lakásban néma csend honol. Mivel ez Liz lakása, nem nagyon akarok rendet rakni, ezért inkább a nappaliba slattyogok. Mivel a nappaliból nyílik a konyha, tökéletes rálátásom van Liz-re, ahogy teát próbál készíteni magának. És csak azért próbál, mert remeg a keze, és a fele tea kiömlik a konyhapultra a csészéből. Közelebb megyek, háta mögé lépve átölelem derekánál.
- Minden oké? - Hajolok füléhez.
- Nem - Sziszegi összeszorított fogakkal. Elengedem és hátrébb lépek.
- Kibaszottul nincs rendben semmi! - Fordul meg. Dühösen, és indulatosan néz rám.
- Kicsim, én..
- Nem! Hagyj magamra kérlek!
- Mondd már meg az ég szerelmére, hogy mit tegyek érted! - Nézek rá indulatosan.
- HOZD VISSZA A LEGJOBB BARÁTNŐMET! - Kiabál rám, s elengedi ujjai közt szorított bögrét. Hangos csattanással ér földet, s darabjaira hullik. A még megmaradt tea is a földön köt ki, Liz kiviharzik a helységből.
Idegességembe a falba ütök, és a darabokra tört csészét szuggerálom. Egyre csak azt zakatolja agyam, hogy "menj utána". De nem teszem. Valami bennem is összetört..

(nagyon-nagyon boldog lennék, ha elmondanád véleményedet! )

II.13**Végzetes tragédia

Drága Olvasóim!
Majdnem kifutottam az időből, tehát siettem a fejezet írásával. Ahogy írtam a múltkor is, a blog mostantól SZÜNETEL. Ugyanis most egy hétre utazok el, utána pedig Krakkóban leszek, tehát nem lesz időm írni. Amint kipihentem mindkét utazást, újult erőkkel térek vissza hozzátok.:)
Addig is nagyon örülnék pár kedves hangvételű kommentnek, de tényleg..
Szóval jó olvasást, és mindenkinek további szép nyarat, pihenjetek sokat!<3

UI.: Esetleg figyeljétek az Instagram oldalamat, oda folyamatosan posztolok Krakkóról is.:) Linket jobb oldalt találtok az "elérhetőségeim" menüpontban.:')

Puszi, Pay.  xx

„Kell valaki, aki atombiztosan áll mögötted, és nem fél elkapni, ha épp esni készülnél. Aki nem kérdőjelezi meg a lépéseidet, még akkor sem, ha tudja, valami iszonyat nagy baromságot csinálsz. Bízik benned, és hisz abban, hogy még ebből is a legjobbat hozod ki. Ha meg a szakadék felé tartasz, egy laza mozdulattal visszaránt a karjai közé, megkímélve attól a fájdalomtól, amit, ha egyedül lennél, biztosan megszenvedtél volna.”

* 3 hónap múlva *

Ha valamit megtanulhattam az életben, akkor azt biztosan, hogy erősnek kell lenni. Nem szabad hagyni, hogy a külvilág lerombolja a tökéletesen elképzelt jövőnket. Lehet, hogy időközben megváltozik minden körülöttünk, de ki kell tartani, mert a rossz dolgok után, mindig jó következik.
Az ünnepek mondhatni csendesen teltek el. Szenteste előtt egy héttel Holmes Chapel-be utaztunk Harry családjához. Talán életem egyik legszebb hetét töltöttem el ott. Harry szülei hihetetlenül aranyosak voltak velem, befogadtak. Sőt, azt mondták, hogy örülnek, hogy a fiúk oldalán egy ilyen lány van. Gemma azóta a barátnőm lett, jól megértjük egymást. És a legjobb az egészben, hogy még több mindent tudtam meg barátomról. Mind a kiskori emlékekből, mind a hely varázsából.
A szentestét kettesben töltöttük, és így volt tökéletes. Meghitt, és szép szentestét hagytunk magunk mögött. Az ajándékokról annyit, hogy előre megbeszéltük, hogy nem költünk sokat. Ezt az ötletet főleg én kezdeményeztem, hisz a karácsony nem az ajándékokról szól. Viszont Harry így is kitett magáért, hisz többek között egy lakás átalakítást vállaló cég felújította a lakásomat, mindezt Harry szervezte le. Mondanom sem kell, hogy emiatt egy örök életre hálás leszek neki.
Szilveszterkor mind Niall házában gyűltünk össze, egy hatalmas bulit csapva. A tél további része gyorsan eltelt, semmi említésre méltó nem történt. Daniel –a rendőrök- szerint rég elhagyta az országot, tehát sikerült véglegesen kitörölni az életemből, hála Harry-nek.
Ma március elsejét írunk, a tavasz első napja. Nem kimondottan volt télies idő az elmúlt hónapokban, talán mindössze kétszer volt nagyobb havazás. Enyhe telet hagyunk magunk mögött.

Korán ébredtem meg, és nem is bírtam visszaaludni. Talán a rajtam uralkodó stressz az oka álmatlanságomnak, ugyanis ma egy elég nagy vizsga áll előttem. Mivel beköszöntött a tavasz, hozza magával a tavaszi vizsgaidőszakot. Próbálom meggyőzni magam, hogy semmi értelme idegeskedni, de ez azt hiszem, ezzel jár. Pedig már több, mint egy hónapja készülök a vizsgákra. Harry is pontosan tudja, milyen nehéz időszak előtt állunk, de ennek ellenére Ő mindenben támogat, és mellettem áll. Ő támogatja, hogy fotós legyek, vagy író. Sőt, volt olyan is, amikor még segített is tanulni.
Bízok a tudásomba, még is félek. Teljesen ellentmondásos véleményen vagyok, de a legfontosabb, hogy ne pánikoljak.

- Csak ne pánikolj – Mondom magamnak, szinte hang nélkül, nem szeretném felébreszteni a mellettem békésen alvó fiút. Karjaival hátulról ölel, feje pár ujjnyira van az én fejemtől. Néha álmában motyog érthetetlen dolgokat, vagy egy pillanatra szorosabban ölel. Homlokán izzadtságcseppek gyöngyöznek. Rémálma van. Kézfejét simogatom, a megnyugtatására törekszem. Tudom, hogy milyen, amikor az ember az álmai sem hagyják nyugodni. Azonban szerencsére én rég nem álmodok ilyeneket.

- Liz – Motyogja rekedtes hangján. Egyre szorosabban kezd magához szorítani, nem tudom eldönteni, hogy teljesen felébredt-e már. A helyzet kezdett egyre szorosabbá válni, a szó szoros értelmében.

- H-Harry – Suttogom. – Nincs semmi baj!

Rám emeli gyönyörű tekintetét, és lazít szorításán

- Ne haragudj – Apró puszit nyom a hajamba, közben elenged, s én megkönnyebbülten fújom ki a levegőt.

Bizonyára Harry is ideges valamilyen szinten, ugyanis holnap nagy fellépésük lesz, a tavasznyitó fesztiválon, itt Londonban. És épp ezért lesz ma óriási forgalom az utakon, hisz rengetegen szoktak ellátogatni ide a fesztivál miatt.
Hamarosan kénytelenek leszünk kikelni az ágyból, hacsak nem akarunk elkésni ma. Nekem vizsgáznom kell, Harry-nek pedig főpróbája lesz. Eléggé be vagyunk táblázva, még is igyekszünk minél több időt együtt. Szinte minden este együtt alszunk, vagy nálam, vagy nála. Lényegtelen. Az a fontos, hogy együtt legyünk.

Először én mentem be a fürdőszobába, mivel nálam vagyunk, ezért ruhát nem is vittem magammal. Letusoltam, megfésülködtem, és egy halvány vonallal kihúztam szemeimet. Magam köré csavartam egy törülközőt, és így mentem vissza a szobába. Épp a szekrényben keresgéltem, amikor kezek fonódtak derekam fölé, és puha csókokat éreztem nyakamon.

- Nem kell izgulnod, ügyes leszel.

- Igyekszem – Válaszoltam. Szembe fordultam vele, és megöleltem. Mindennél több erőt nyújtott a puszta közelsége. Kicsit eltávolodtunk egymástól, majd édesen megcsókolt. Hajába túrtam, míg Ő derekamon tartotta kezeit. Miután levegő hiányában elváltunk, pár tincset fülem mögé tűrt, és puszit nyomott homlokomra.

- Elmegyek zuhanyozni – Mondta.

- Oké – Bólintok.

Miután megtaláltam a megfelelő öltözetet, amit ilyenkor kötelező viselni, az ágyra ültem és felöltöztem. Ez a „vizsgaruha” egy fehér ingből, vagy blúzból áll, fekete szoknya, egy tetszés szerint kiválasztott fekete cipő, és az egyetem címerével ellátott selyemsál. Az egész alakos tükör előtt állva igazgattam az ingemet, és a szoknyát, amikor kilépett a fürdőből Harry. Egy melegítőnadrágot viselt, felsőtestét fedetlenül hagyta, hajából még csöpögött a víz.

- Tyűha – Mért végig alaposan. – Csinos vagy, de… - Értetlen kifejezéssel fordultam meg, hogy szemébe nézzek, fogalmam sincs mégis mi kivetni valót talált öltözékembe.

- Mi de?

- Nem túl rövid az a szoknya?

- Harry – Sóhajtok – A térdem sem látszik ki belőle. Nem érhet a bokámig, nem vagyok apáca!

- Túl sokat mutat a lábaidból! – Ellenkezett.

- Nem rejtegethetem senki elől – Lépek közelebb hozzá.

- De nem szeretem, ha más nézi a szexi lábaidat – Vigyorodik el.

- Áh, szóval féltékeny vagy! – Nevetek fel.

- É-én nem! – Fonja össze kezeit mellkasa előtt. – Csak utálom, ha más férfiak a lábaidat nézik. Ennyi.

Nem akartam többet vitatkozni erről, ezért angolosan távoztam a konyhába. Öntöttem magamnak kávét, és a pultnak dőlve ittam meg. Remegtek kezeim, gyomrom görcsbe rándult.

- Minden rendben lesz. – Jön közelebb Harry. – Én tudom, hogy menni fog.

Ha azt hittem, hogy ennél jobban nem fogok izgulni, akkor hatalmasat tévedtem. Az autóban ülve egyenesen hányingerem támadt. Harry biztatóan fogja kezemet, ujjbegyeivel piszkálja tenyeremet.

- Lesz egy ebédszünetem, akkor elmehetnénk valahova, ha neked is lesz szabadidőd.

- Hm? – Fordulok lassan felé. – Öhm izé hát végülis ha – Motyogok össze vissza. Lassan lefékeztünk egy piros lámpánál.

- Kicsim nyugodj meg – Közelebb hajolt, már amennyire a biztonsági öv engedte, és apró csókot lehelt a szám sarkába. – Minden rendben lesz, ne izgulj.

- Jó, persze, lesz másfél óra szünetem a harmadik vizsga előtt. – Bólintottam.

Remegő lábakkal indulok meg a főbejárat felé, miközben utoljára visszanézek a távolodó Range Rover felé. Viszonylag hamar megtaláltam a megfelelő tantermet, és hátul foglaltam helyet. A vizsgaellenőrzőn kívül még két személy lesz bent. Igazából engem ez hidegen hagy, nem terveztem puskázni meg ilyenek, aki meg igen, annak meg sok sikert..
Nos. Pontban háromnegyed kilenckor kiosztották a tesztfüzeteket, és el is kezdhettük kitölteni. Nem volt vészes, csak nagyon oda kell figyelni. Sok az olyan anyag, amit könnyedén össze lehet keverni.

Megkönnyebbülve raktam le a tollamat, amint felhangzott a vizsga végét jelző csengő.
Már csak egy írásbeli, és egy szóbeli maradt. Őszintén szólva, a szóbeli résztől még jobban tartok, de szerencsére azelőtt találkozunk Harry-vel. Sunyiban bepötyögtem a pad alatt egy rövidke üzenetet Harry-nek, nem is vártam meg a választ, és ki is kapcsoltam a mobilom.

A délelőtt lassabban telt mint az reméltem. Mindenesetre tele életerővel pattantam fel a padból, s szinte rohantam ki. Szívem hatalmasat dobbant, amikor észrevettem az út túloldalán álló fekete autót, és az oldalának támaszkodó srácot. Miközben vártam, hogy végre felszabaduljon az úttest, megfigyeltem, hogy tényleg jóval nagyobb lett a forgalom a fesztivál miatt. Viszont amikor már végre „üres” lett az úttest, akkor szinte repültem Harry felé, s karjaiba ugrottam. Éreztem hogy kezd töltődni energia tartalékom. Hátamat simogatta, közben én görcsösen kapaszkodtam pulóverébe.

- Mehetünk? – Kérdezi, miközben elengedtük egymást.

- Menjünk.

Az autóban mindent elmeséltem neki a vizsgáról, és így utólag értékelve nem is sikerültek rosszul..
Mivel bőven volt időnk, ezért egy Nando’s-ba mentünk, ami viszonylag a város szélén helyezkedik el.
Az étterem leghátsó zugába vonultunk vissza, Harry ölében ülve iszogattam a narancslevemet, amikor is megcsörrent a telefonom. :

- Haló – Emelem fülemhez a készüléket.

- Liz, szia! Gemma vagyok!

- szia Gem, mondjad!

- Csak gondoltam megkérdezem, hogy állsz a vizsgákkal?

- de aranyos vagy, egész jól!

- az szuper! Majd valamikor részletesebben beszámolhatnál a dolgokról, de most nem is zavarlak tovább, gondolom az öcsémmel vagy..

- jól gondolod – Nevetek fel halkan.

- akkor hát további sok sikert, majd beszélünk!

- okés, szia!

Csendben elfogyasztottuk az ebédünket, és közben magamban ismételgettem a tételeimet. Azonban egy gondolat nem hagyott nyugodni; Mi lehet Vandával?
Tudja, hogy vizsgázok ma, mégsem írt, nem is hívott. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva rossz előérzetem támadt. Aggódok érte..

* Pár órával később *

A konyhában ülve szürcsölgettem a málnás teámat, Harry a kanapén tévézik. A szóbeli vizsgám is remekül sikerült, örülök, hogy vége a nap nehéz részének. Szerencsére pont olyan tételt húztam ki, amit pontosan szóró szóra tudtam. Így most egy ideig vége a vizsgáknak, a következő három hét múlva lesz, de most igyekszem minden vizsgával kapcsolatos gondolatot kizárni, és messze elhajítani.
Miután elfogyott a teám, a csészét a mosogatóba teszem, és a nappaliba csoszogok. Most már tényleg aggódok Vandáért, még a telefonját sem veszi fel, félek, hogy történt valami.
Lehuppanok Harry mellé, és hagyom, hogy össze vissza puszilgassa arcom.;

- Nekem van a legokosabb, legszexibb, legcsinosabb, és legszebb barátnőm. – Nem bírok Rá koncentrálni, alsó ajkamat harapdálva gondolkodok. – Baj van? – Kérdőn összevonja szemöldökeit, és én nem bírom ki nevetés nélkül, nagyon aranyosan festett így.

- Szóval kinevetsz? – Néz rám vészjóslóan.

- Ühüm – Bólogatok.

- Akkor legyen. – Játékosan felém kerekedik, és csikizni kezd.

Már szinte sírok a nevetéstől, amikor megszólalt telefonom. Harry kezembe nyomja a készüléket, én pedig törökülésbe tornászom magam.

A képernyőn Niall neve villogott.

- Niall? – Szólok bele bizonytalanul, ugyanis szipogást hallok a háttérből, és orrfújást.

- Liz.. Liz én – Niall hangja megremegett, és nyílván valóvá vált, hogy Ő sír.

- Mi történt Niall? – Harry is felült, és komolyan nézett.

- V-Vanda m-meghalt.

II.12**Nővér

Drága Olvasók!
Ige, igen, tudom, hogy késtem egy hetet. Tényleg sajnálom, de nem igazán jöttek össze a dolgok, és a gép sem volt segítségemre. Nos, mindenesetre meghoztam az új részt, azonban még mielőtt belemerültök az olvasásba, még kérlek olvassátok el amit most írok. Először is. Jövő hét vasárnaptól szünetel a blog, ugyanis vasárnap nyaralásra indulunk, erre rá egy hétre pedig Lengyelországba utazok. (amit még a mai napig nem fogtam fel asdfgh) Szóval az utazások miatt nem lesz időm írni, de augusztusban újabb erőkkel nekilendülök a blog folytatásának. Jövő héten még fel fog kerülni egy fejezet, és azzal búcsúzok egy időre. Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de nyár van.. És nagyon remélem, hogy emiatt kis szünet miatt nem veszítek olvasókat, ugyanúgy folytatni fogom a blogot, de tényleg húzós hetek elé nézek. Természetesen hozok majd nektek egy élménybeszámolót Krakkóról, ha szeretnétek..:)
A másik. Köszönöm annak a két embernek, aki kommentet írt az előző részhez! Viszont lenne egy kérdésem. Hova tűnt a többi olvasóm? 30 rendszeres olvasóból két ember ír csak véleményt a fejezetről? Számomra ez teljesen érthetetlen, de nagyon bízok abban, hogy több ember ír kommentet ehhez a fejezethez, bár nem fűzők hozzá túl sok reményt..

PS.: Tehát jövő héten jelentkezek, addig is mindenkinek további kellemes nyarat, érezzétek nagyon jól magatokat, használjátok ki a szabadidőt!
Millió puszi, Pay.




  Kerek öt napig feküdtem az ágyban. Azon az estén Daniel csúnyán elbánt velem. A bal csuklóm megzúzódott, testemet kék-zöld foltok díszítik. Harry körülbelül egy óra múlva ért oda este, addigra már félájultan feküdtem a padlón. Egyből elhozott magához, majd hívott egy orvost nekem. A kivizsgálásra nem igazán emlékszem, addigra már nem voltam magamnál. Mindenesetre az orvos megmondta, hogy a kezemet pihentetni kell, naponta egyszer át kell cserélni a kötést, és kenőcsöt is adott rá. Ennyivel megúsztam, bár a legrosszabb a lakásom. Fogalmam sincs, honnan lesz pénzem felújítani, most ideiglenesen Harry-nél lakok. Persze ez nem lehet végleges állapot, rendbe kell tenni előbb utóbb a lakást. Apropó, Harry feljelentést tett Daniel ellen, elvileg már nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Ezalatt az ágyban töltött öt nap alatt kihevertem a dolgot, változtatni úgy sem tudok rajt. Azonban az aggaszt, hogy Harry magát hibáztatja a történtek miatt. Természetesen hiába mondom neki, hogy Ő semmiről sem tehet, makacskodik. Meg van győződve róla, hogy ha előbb odaér, akkor nem történik semmi baj. Ez persze nem igaz, hiszen kitudja mióta várt rám Daniel.. Azonban az Ő makacssága miatt nekem is bűntudatom támad, hiszen felelősnek érzem magam.

 Szüntelenül bámulom a plafont, miközben az életen elmélkedek. Valaki, vagy valami ami irányítja a sorsunkat, nagyon utálhat engem. Pedig mindig igyekeztem jó életet élni..
Szóval egy idő után kezdett nyomasztó lenni a helyzet. Lassan mászok ki az ágyból, közben gondosan ügyelek a bekötözött csuklómra, és talpra állok. Pár pillanatig komolyan összpontosítanom kell, de végül stabilan elindulok a konyha felé. Harry azt hiszem boltba ment, perceken belül itthon lesz. A konyhába érve engedtem egy pohár vizet, és a pultnak dőlve kortyolgattam. Hihetetlenül jól esik a víz hűvössége, feltölt. Különös késztetést érzek, hogy levegőzzek, ezért lassú, megfontolt léptekkel kimegyek az erkélyre, útközben magamra kapom Harry pulóverét. Fogalmam sincs milyen okból kifolyólag, de imádok Harry ruháiban lenni, pontosan olyan illata van, mint neki. És ezáltal némileg az én bőröm is átveszi azt az illatot. Meg roppant aranyosnak találom amikor a lányok a barátjuk kétszer nagyobb ruhájában mászkálnak..
Nagyjából negyed órán keresztül ücsörögtem a hintaágyban, amikor is ajtónyílódást hallottam, ezért megnéztem, hogy Harry jött-e. Természetesen Ő jött haza, de jobb szeretek biztosra menni. Igazából kezdtem aggódni, hisz’ azt mondta tíz perc múlva jön. Nos, tíz percből lett fél óra.

- Szia – Köszöntem halkan. Közelebb mentem hozzá, és nagyokat pislogva néztem fel rá.

- Útközben beugrottam a gyógyszertárba, kicsit késtem. Minden oké? – Közelebb hajolt, és puszit nyomott számra.

- Minden oké. Te rendben vagy? – Kérdeztem.

- Ühüm – Fogta a szatyrokat, és a konyhába viharzott.

Kerülte a tekintetemet. Tudom, hogy miattam bánkódik. De ez nem mehet így tovább. Utána mentem, és igyekeztem felvenni vele a szemkontaktust.

- H-Harry – Szólítottam meg.

- Hm? – Fordult felém.

- K-Kérlek hagyd ezt abba!

- Nem értem mire gondolsz – Motyogta zavarodottan.

- Arra, hogy azt hiszed Te vagy a felelős a történtekért!

- Mert ez az igazság! – Mondta halkan.

- Ez nem igaz. Ezzel csak rontod a helyzetet. Kérlek, ettől én is csak rosszabbul érzem magamat!

Nem felelt erre semmit. Elhagyta a helységet. Fel kell hívnom magamra a figyelmet valahogy, különben nem fog idefigyelni rám a világért sem.

- Aúú – Nyöszörögtem. Nem jutott jobb ötlet eszembe. Odakaptam ép kezemet a bekötözött csuklómhoz, és összeszorítottam szemeimet. Ez elég gyerekes, de nekem szükségem van Rá.

- Mi a baj? – Szaladt oda hozzám Harry.

- A kezem.. Nagyon fáj!

- Gyere ülj le – Kihúzta a széket, majd óvatosan leültem.

- Lecserélem a kötést – Mondta, és letérdelt elém. Odanyújtottam a kezem, Ő pedig egyből elkezdte letekerni a kötést. Minden mozdulata lassú, óvatos volt. Félt engem. Túlságosan is.

- Most jobb? – Kérdezte, miközben az új kötést tekerte vissza, gondosan ügyelve, nehogy szoros legyen. Közben a kenőcs beszívódott bőrömbe, és rádöbbentem, hogy tényleg fáj a kezem. Tehát nem is hazudtam neki.

- Uhm, egy kicsit. Köszönöm – Puszit nyomtam homlokára.

- Tudod, hogy mindig segítek, és az előbbi dologgal kapcsolatban igazad van – Lesütötte szemeit. – Csak neked lesz rossz, ha ilyen hülyeségeket csinálok, ne haragudj – Nézett szemeimbe, miközben megfogta kezemet.

- Sosem tudok Rád haragudni.

Este moziba akartunk menni, de nem találtam jó ötletnek, ugyanis nem vagyok abban az állapotban egyrészt, másrészt meg ha bárki meglátna így, még a végén azt terjesztenék, hogy Harry bántott. És ezt végképp nem akartam, így is elég galibát okoztam neki. Ezért végül is a nappaliban néztünk meg egy érdekes filmet, akció film volt. Egymás karjaiban fekve néztük a filmet, nagyjából a közepén jár a film.
Egy amerikai városban játszódik a történet, a helyi rendőrök, helyszínelők egy bérgyilkost keresnek, aki már vagy tucat embert meggyilkolt. Egy civil férfi összeismerkedik egy rendőrnővel, később csaliként alkalmazza a pasast a rendőrség. A gyilkos elkapja a csalit, de végül a gyilkos hal meg. Épp most derül ki, hogy a csalinak alkalmazott ártatlan ember a gyilkos testvére. És Ő is tettestárs. A nő mindenezekre még nem jött rá, de jó úton jár.

- Igazán lebukhatna már ez a gazfickó.. – Törte meg a csendet Harry.

- Jól játszotta eddig a szerepét – Állapítottam meg.

- Érdekes film – Helyesbített.

Nagyjából negyven perc múlva fejeződött be a film, a tévé képernyője elsötétedett.
Egyikünk sem volt hajlandó odamenni, és kivenni a lemezt a lejátszóból, élveztük a csendet. Közelebb bújtam Harry-hez, és lehunytam szemeimet. Karomat simogatta, miközben édes dolgokat suttogott fülembe. Csak hogy egy párat említsek; „Annyira szeretlek” „Tudtad, hogy imádom, amikor megölelsz?” „Hihetetlenül gyönyörű vagy” „Nélküled egy semmi voltam”

Jócskán éjfél után ébredtem meg, nem kis meglepődésemre a kanapén aludtunk el. Harry mellkasán feküdtem, egy ujjnyi távolságra volt tőlem arca. Hallottam szuszogását, kezei átölelték derekamat. Nem volt túl kényelmes ott feküdni a kanapén, de semmiképpen sem akartam felébreszteni. Óvatosan visszadőltem mellkasára, éreztem minden egyes szívdobbanását. Annyira tökéletes volt minden, hogy már szinte lehetetlen. Én mégis elhittem, reméltem, hogy mindennek sosem lesz vége. Ebben bízok. Pedig egy gonosz hang folyton azt mormolja, hogy előbb utóbb mindennek vége lesz. Még sem ettől félek. Hanem a feledéstől. Persze ez teljesen normális emberi cselekedett, ha szándékos, ha nem. És minél jobban szeretünk valakit, annál nehezebb a felejtés. Sőt.. Szinte lehetetlen. Ezekkel a zavaros gondolatokkal merültem álomba.

Reggel Harry mocorgására ébredtem Ugyanúgy feküdtünk, mint amikor valamikor hajnalban megébredtem. Annyi különbséggel, hogy a Nap erősen betűzött az ablakon, fénnyel elárasztva a nappalit. Elsősorban arra figyeltem fel, hogy szörnyen fáj a fejem. Halántékomat dörzsöltem, közben sűrűn pislogtam le az ébredező Harry-re, aki mosolygott.

- Jó reggelt – Mormolta azon a hihetetlenül szexi reggeli rekedtes hangján, így hát én is mosolygásra kényszerültem, a kínzó fejfájásom ellenére.

- Neked is.

Nagyokat ásítottam, nem aludtam ki magam rendesen. És rohadt kényelmetlenül feküdtem.

- Azt hiszem, nekem ma dolgoznom kell – Sóhajtott. 

- Álmos vagyok – Visszahajtottam fejem az ideiglenes „párnámra” fejem, azaz Harry mellkasára. Nevetve rendezgette rakoncátlan tincseimet, neki sem volt sok kedve munkába menni.

- Nekem viszont fel kéne kelnem – Amint kimondta lassan felült, magával húzva engem is, így kerültem az ölébe. Hiába, én még mindig csukott szemmel, de mosolyogva kapaszkodtam derekába.

- Nagyon édes vagy, de fel kell kelni.

- Jó, egy percet kérek! – Összeszedtem minden erőmet, és lemásztam Harry-ről.

Felállt, közelebb jött hozzám, és hosszú csókban részesített.

- Remélem, minél előbb láthatlak így aludni – Ezután egyenesen a konyhába ment, reggelit készíteni. Én addig is fogat mostam, és átöltöztem. Hajamat laza kontyba fogtam, és visszamentem a konyhába. Addigra már két személyre fel volt tálalva a reggeli.

- De aranyos vagy – Néztem mosolyogva Harry-re, amikor láttam a kakaóporból formázott szívet.

- Huh ezt még nem mondta senki nekem.. – Tűnődött el. Puszit nyomtam szájára, amiből végülis csók lett, s utána elfogyasztottuk a reggelit.
Harry is átöltözött, épp a cipőjét húzza, én a bejárati ajtónak dőlve figyeltem. Belebújt kabátjába, és várakozóan nézett rám.

- Mit fogsz csinálni ma?

- uhm.. Alszok, pihenek, Rád gondolok, takarítok, könyvesboltba megyek..

- De ha el is mész itthonról, nagyon vigyázz magadra! – Kezeit derekamra csúsztatta, homlokát enyémnek döntötte. – Felhívlak majd. Szeretlek. – Apró puszikat nyomott szám sarkába, kezemet tarkójára kulcsoltam, és egy rövidke csókra magamhoz húztam.

- Mennem kell – Biggyesztette le ajkát.

Odébbálltam az ajtóból, és hagytam, hogy kinyissa az ajtót. Még egyszer utoljára visszanézett rám, kacsintott, és elindult lefele a lépcsőn.

Lassan felemésztett az üresség, amit Harry távozása hagyott szívemben, éreztem még puha érintéseit.

Végül egy szemhunyásnyit nem tudtam aludni, nyitott szemmel feküdtem az ágyon. A takarót magamhoz szorítva lélegeztem mélyeket, éreztem Harry illatát. Annyira kellemesen megnyugtató, hogy egy órán keresztül feküdtem csak. Ezután erőt vettem magamon, és úgy döntöttem előbb megyek a könyvesboltba, majd utána takarítok. Egy fekete csőszárú farmert húztam, fehér inget vettem hozzá, és beletűrtem a nadrágba. Hajamat hagytam a kontyban, a fehér magasított szárú Convers cipőimbe léptem bele, és belebújtam a fekete bőrkabátomba. Szerencsére az ujja épp elég hosszú volt, nem látszódott ki bekötözött kezem. Vállamra vettem a fekete táskámat, és a pótkulcsokkal zárkóztam be, majd gondosan táskámba rejtettem az ideiglenes kulcsaimat. Egy lakóval sem találkoztam lefele menet, amint kiléptem a nagy bejárati ajtón, megcsapott a decemberi szellő. Napokon belül behavazhat, személy szerint remélem, minél később következik ez be..

Nagyjából háromnegyed óra alatt megfordultam, pedig még a hipermarketben is jártam, csak hogy este valami finomat főzhessek. Két szatyorral a kezemben sétálgattam hazafele, a járdán. A napszemüvegem rajtam volt, de ezzel nem igazán tűntem ki a tömegből. És épp ezért szeretem Londont. Mert itt mindenki önmaga lehet, senki sem lesz kirekesztett attól, hogy a saját stílusát követi. Itt többnyire kedvesek egymással az emberek, nem néznek le senkit. Manapság pedig ritka az ilyen város.
Mikor átléptem a lakás küszöböt, magamban megállapítottam, hogy fázok. Rendesen átfagytam, kicsit vékonyan voltam felöltözve. De hát hogy is tudhatnám milyen az idő kint, amikor öt napig ki sem mozdultam? Mindenesetre jól esett a friss levegő.

Az élelmiszerek azon részét, amelyek romlandóak hűtőbe pakoltam, a többit a konyhapulton hagytam.
Összesen három könyvet vettem, ebből kettő szakkönyv, a dolgozataimhoz szükségesek, a harmadik pedig egy szerelmes történet, a híres Csillagainkban a hiba. Sokat hallottam erről a könyvről, állítólag fantasztikus.. Miután visszavettem az „otthoni” ouftit-et, nekiláttam a takarításnak. Nincs kifejezetten szörnyű állapot a lakásban, de meglátszik, hogy Harry egyedül él itt egy ideje. Először is kinyitottam az ablakokat, hogy átcserélődjön az elhasznált levegő, addig is pulóvert vettem. Előszedtem minden takarító eszközt amit csak találtam, a nappalival kezdtem. Felporszívóztam a kanapé előtti szőnyeget, felmostam a padlót, letörölgettem a szekrényeket. A fürdőszobában is felmostam, kitakarítottam a zuhanyzót, tiszta törülközőket raktam ki. A hálószobában az ablak pucoláson, és a megágyazáson kívül nem maradt semmi más teendő. A konyhában elmosogattam, az olyan ételek, amiknek lejárt a szavatossága mind kidobtam. Nagyjából mindenhol végeztem. Becsuktam az ablakokat, a tisztítószereket vissza tettem a helyükre, és fáradtan huppantam le a kanapéra. Magamhoz vettem újonnan vett könyvemet, és belemerültem az olvasás örömébe.
Körülbelül másfél órán keresztül csak olvastam, eztán a telefonom csörgése rántott vissza a jelenbe. Lehajtottam annak a lapnak a szélét, ahol tartottam, és magamhoz veszem a zenélő mobilomat.
Kijelzőn Harry neve villog, egyszerre nyomok rá a zöld ikonra, s fülemhez emelem a készüléket.

- Szia Harry!

- Hello Édesem – Még így is láttam magam előtt a hihetetlenül elbűvölő mosolyát. – Hogy vagy?

- Rendben vagyok, minden oké. Veled?

- Én is megvagyok, olyan hét óra körül megyek majd. És mit csinálsz?

- Olvastam. És hiányzol.

- Te is nekem baby, sietek haza, oké?

- Persze – Nyomatékosítottam.

- Akkor nem is zavarlak tovább..

- Te sosem zavarsz, tudod . – Vágtam közbe mondandójába.

- Persze hogy tudom – Nevetett.

- Akkor leteszem – Mondtam ki.

- Oké. Szeretlek.

- Én is – S bontottam a vonalat.

Hat órakor már kész volt a vacsora, a nappaliban tévéztem. Egy vígjátékot adtak le azt hiszem. Ne igazán koncentráltam a filmre, egyáltalán nem kötötte le figyelmemet. Ugyanis máson gondolkodtam. A Fiúk, Eleanor, és Vanda elvileg már tudnak a dologról. Viszont Perrie-vel még nem volt alkalmam beszélni a dolgokról. Épp ezért gondoltam, hogy felhívom, hogy valamikor találkozzunk, vagy írok neki. Mindenesetre régen láttuk egymást, pedig nagyon jóba voltunk. Ölembe vettem a laptopomat, és felmentem Twitter-re. Mivel a Little Mix közösen használ egy felhasználót, ezért külön Perrie részére kell címeznem az üzenetet. Pár pillanatra elgondolkodtam, hogyan is tudnám megfogalmazni mondandómat, és belekezdtem. Vagy húszszor újra fogalmaztam, mégsem voltam teljesen elégedett a végeredménnyel;

„Perrie részére

Drága Perrie! Remélem, minél hamarabb elolvasod levelemet. Nos, az igazat megvallva elég sok minden történt velem Augusztus óta, amikor is utoljára láttuk egymást. Milyen régen is volt.. Szóval arra gondoltam, ha lenne hozzá kedved találkoznunk kellene, mert egy két dolgot mindenképp szeretnék személyesen elmondani, mielőtt még megtudnád.. Ha épp Londonban vagy, akkor mindenképp beszéljünk még a dologról, ha nem az sem baj, majd később beszélünk. Várom válaszodat!
Liz xx”

Egyáltalán nem reménykedtem abban, hogy még ma választ kapok. Épp ezért félre raktam a gépet, és ismét kezembe vettem könyvemet. Körülbelül két sort olvashattam el, amikor megszólalt a csengő. Összerezzentem, és bizonytalan léptekkel közelítettem meg az ajtót. Ki lehet az? Harry nem említette, hogy vendéget vár. Hozzám meg ki jönne?
Lassan nyitottam ki az ajtót, és egy fiatal, mosolygós lánnyal találtam szembe magam. Talán pár évvel lehetett idősebb nálam, de volt benne valami, ami szörnyen ismerős volt. Még sem tudtam hova tenni. Haja halvány rózsaszín- és fehér egyvelege volt. Nem úgy nézett ki, mint aki épp eltévedt, tudta, hogy ki (kik) laknak ebben a lakásban.

-Uhm.. Miben segíthetek? – Kérdeztem.

- Szia. Gemma Styles vagyok, Harry-t keresem. 

( igazán örülnék, ha elmondanád véleményedet, igenis sokat számít!:) apropó, az elérhetőségeimet jobb oldalt megtaláljátok, ha bármi kérdésetek lenne, illetve többet szeretnétek megtudni rólam)

II.11**Újabb ütések

Hy Darlings!
Nos, az előző fejezetben azt írtam, hogy hétvégente lesz új rész. Ez sajnos nem igazán jött össze, ugyanis szinte egész hétévégén csak aludni jöttem haza, szörnyen be voltam táblázva, abszolút semmi időm nem maradt írni. És mivel ezt a részt ma raktam fel, valószínűleg megint csúszik a következő, épp ezért hét közepén lesznek új részek. Viszont az előző fejezethez sem jött túl sok visszajelzés, pedig azt mondtátok folytassam a blogot..Na mindegy, remélem most végre minden olvasóm visszatér, és elmondja véleményét a fejezetről. Szóval jó olvasást! <3
Pay.

Tizenegyedik fejezet

Miután minden érzelmet kiadtam magamból, lehajtottam fejemet, és a zoknim bámulásába kezdtem. Könnyeim egymás után gurultak végig arcomon, elmosódott látásom a sok sós könnycsepptől.  Végre kimondtam, amit magamban tartogattam. Hihetetlenül jó érzés, sokkal megnyugtatóbb, mint magamba fojtani minden érzést, amit nem merek kimondani..
A könnycseppektől nedves tenyeremet farmerembe töröltem, és vártam. Talán épp ezért ért váratlanul, amikor is ujjak fonódtak enyémekbe. Értetlenül pislogtam Harry-re, aki szorosan lehunyva szemeit hajtotta le fejét. Összekulcsolt ujjainkat tanulmányoztam, megnyugtató volt. És ennél nem is kellett több. Nincs szükség szavakra, tudom, mit gondol Harry. Ismerem már annyira, hogy ha nem szeretne, és el akarna küldeni, akkor megtette volna. És akkor nem ölelt volna meg, miközben remegő hangon suttogja, hogy „szeretlek”. Mondhatni gyomrom bukfencezett, én pedig a fellegekben jártam. Tudom, hogy mostantól minden jobb lesz. Harry velem lesz, és meg fog óvni minden bajtól. Érzem, hogy így lesz.

- Hiányoztál – Szüntelenül mormolta fülembe, és szorosan magához ölelt.

- Te is nekem. – Ennyit bírtam csupán kinyögni.

- Mutatok valamit, gyere! – Elengedett, a konyhába indult, közben pedig biztató pillantásokat küldve nézett hátra. Közben előkotortam egy zsebkendőt zsebemből, és véglegesen letöröltem könnyeimet. Illetve remélem, hogy ma már nem sírok többet.

- Remélem tetszeni fog – Titokzatoskodott tovább. Én pedig egyre csak kíváncsibb lettem.

- Szóval.. Uhm, én láttalak ma reggel.. És gondoltam örülnél ennek..- Az egyik polcról levett egy kis kék színű dobozkát, és bizonytalanul felém tartotta.
Remegő kézzel nyúltam érte, és szárnyalni tudtam volna örömömben, amikor felnyitottam a kis ékszertartót. Az a karkötő volt benne, amit reggel nézegettem. És amit valaki megvett, mielőtt én odaértem. Szüntelenül mosolyogtam, miközben kivettem a karkötőt a dobozból, és jobban megfigyeltem. Még jobban nézett ki, mint a kirakatban.

- Köszönöm! – Mondhatni Harry nyakába ugrottam, hogy puszit nyomjak arcára. Jó, azért nem szó szerint kell értelmezni a dolgot.  De erőteljesen érzékeltettem vele mennyire is örülök figyelmességének.

- Örülök, hogy örülsz – Nézett rám, miközben szélesen mosolygott, s persze mindehhez társultak a lélegzetelállító gödröcskék.

***

Egész este beszélgettünk, mindenféléről. Be akarjuk pótolni a kimaradt két hónapot, és ez nagyjából sikerült is. Vagyis inkább Harry mesélt többet, én csak felszínesen árultam el egy két dolgot. Örökre el akarom felejteni a történteket, életem legrosszabb szakaszát hagyom mögött.
Mindenesetre megértette mindezt Ő is, tudja min mentem keresztül..
És bizony abban is egyet értettünk, hogy egyelőre titokban tartjuk, hogy együtt vagyunk. Még nagyon friss a dolog, és nem hiányzik a sok gyűlölködés.

- Azért a Fiúknak elmondjuk nem?

- Hát, nekik elmondhatjuk. – Bólintottam rá a dologra.

- Most, hogy ezeket megbeszéltük, én elmegyek zuhanyozni! – Az egyik szekrényében kutakodott, majd miután meglelte, amit keresett, elviharzott a fürdőbe.
Hátradőltem az ágyon, így hanyatt feküdve bámultam a plafont, miközben elmélkedtem. Még nem is fogtam fel igazából a dolgokat, hozzá kell szoknom az érzéshez, hogy valaki törődik velem.
Szorosan lehunytam szemeimet, miközben a Blue Jeans-t dúdolgattam. Hirtelen sötétség lepte el a szobát, ijedten nyitottam ki szemeimet. Kint tombolt a vihar, időnként sárga villanás látszódott a függönyön át. Villámlik. Ó remek. Félek a sötétben, a vihartól meg egyenesen rettegek. Mindesetre nem maradok itt a szobában egyedül, inkább kimegyek a nappaliba, ahol messze vagyok az ablakoktól, és nem látom a villámot. Sötétben tapogatózva jutottam el a nappaliba, majd a kanapén foglaltam helyet. Felhúztam térdeimet, és lehajtottam fejemet. Igyekeztem minden félelmemmel kapcsolatos gondolatot kizárni, és másra terelni kusza gondolataimat. Ráadásul Harry mindjárt itt lesz, ugyanis nem hallom a víz csobogását.
Teljesen elmerültem gondolataimba, arra eszméltem fel, hogy Harry kétségbeesetten nevemen szólítgat.

- Itt vagyok – Hangom egészen elvékonyodott a félelemtől.

- Hát Te? – Egy aprócska fényforrásra lettem figyelmes, Harry bizonyára a telefonjával világít. Nekem is eszembe juthatott volna..

- É-Én csak inkább kiültem ide – Igyekeztem nem kimutatni mennyire is remegek.

- Várjunk csak – Gondolkodott el – Hiszen Te félsz a viharban, igaz?- Közben leült mellém.

Bólogattam, miközben magához ölelt, és növelve biztonságérzetemet szorosan hozzábújtam.
Fogalmam sincs, hogy meddig ültünk ott a kanapén néma csendben, mindenesetre a vihar csillapodni látszott. Teljesen elrepült az idő, s már csak arra eszméltünk fel, hogy visszajött az áram, ugyanis a lámpák felkapcsolódtak. Harry nyakhajlatába rejtettem arcomat, bántotta szememet a hirtelen jött erős fény.  Sokat pislogva hozzászoktam a fényviszonyokhoz, és kimásztam Harry öléből. Megigazítottam ruhámat, és konyha felé indultam, szörnyen éhes voltam.
A hűtőt kitárva magamban megállapítottam, hogy nincs túl sok minden „itthon”, míg végül meg nem akadt pillantásom egy kis tálka epren. Felcsillantak szemeim, és kivettem a hűtőszekrényből a gyümölcsöket.

- Éhes vagy? – Hátulról ölelt át, és apró puszikat nyomott fülem mögé, amit halkan kuncogva tűrtem.

- Uhum – Épp a nutellás üvegről próbáltam lecsavarni a tetejét, több kevesebb sikerrel.

- Segítsek? – Nevetett.

- Most kinevetsz? – Megfordultam, és lebiggyesztettem ajkaimat.

- Ó dehogy – Miközben magához húzott egy csókra, kivette kezemből az üveget.

Játékosan eltoltam magamtól, és a sértődöttet játszottam, miközben szúrós szemmel figyeltem, ahogy egy könnyed mozdulattal lecsavarta a mogyorókrém tetejét. Szélesen mosolyogva felém nyújtotta, én pedig kivettem kezéből.
Fogtam a vacsorámat, és az egyik bárszéken helyet foglalva nekiláttam. Harry közben mellém ült, és könyökére támaszkodva figyelt. Megjegyzem utálom ha néznek evés közben…

- Nem igazán szeretem ha néznek, miközben eszek – Jelentettem  ki anélkül, hogy ránéztem volna. Akkor biztos, hogy elröhögném magam.

- Ne haragudj – Mondta komolyan. Vagyis csak próbálta komolynak tettetni magát, de majdnem

elnevette magát.. – Én is megkóstolhatom?

Belemártottam egy nagyobb szem epret a nutellába, és felé nyújtottam. Nem vette ki kezemből, hanem közelebb hajolt, és úgy harapott bele, hogy tartottam.

- Hmm, egész finom – Bólogatott elismerően.

Körülbelül éjfélig szórakoztunk még a nutellával, folyton összekente a számat, hogy mondván Ő majd leszedi. Ehelyett minden másodpercben megcsókolt, s ez így ment sokáig. Egész jól elvoltunk, nincs is jobb dolog, mint éjfélig fent lenni a szerelmeddel, és egy üveg nutellával játszani.
A „játékunk” végén egyre nagyobbakat ásítottam, kimerültem.

- Álmos vagy? – Kérdezte, s közben letörölte szám sarkából a maradék csokit.

- Igen. – Pislogtam fel rá álmosan.

- Akkor gyere! – Amint kimondta olyan menyasszony stílusban felkapott, és a hálószoba felé cipelt.

Amint beértünk nagyon óvatosan lerakott az ágyra, s én azonnal kényelembe helyeztem magam. Harry mellettem feküdt, és átkulcsolta kezeit derekam körül, én pedig összefűztem ujjainkat. Apró puszit nyomott nyakamra, jó éjszakát kívánt. Nem kellett sok, hamar álomba merültem, csupa boldog gondolattal.

***

 

A reggeli napfény elég erőteljesen betűzött az ablakon, nem bírtam visszaaludni. A hátamra akartam fordulni, azonban nem igazán sikerült, mivel Harry kezei szorosan tartottak. A fejem a mellkasán pihent, éreztem minden egyes szívverését. Megnyugtató volt hallani édes szuszogását, miközben néha néha megmozdultak ajkai. Igazán aranyos látvány volt reggel.

- Nem igazán szeretem, ha néznek miközben alszok – Szólalt meg reggeli rekedtes hangján.

- Bocsánat – Mondtam halkan, miközben igyekeztem kiszabadulni ölelő karjai közül. Miután érezte, hogy kicsit szorosabban tart a kelleténél lazított szorításán, s én sóhajtva arrébb feküdtem.

- Jól aludtál? – Kérdezte, miközben szemeit dörzsölgette.

- Remekül – Mosolyogtam, miközben rezgő telefonomért nyúltam.

- Mondjad – Emeltem fülemhez a készüléket, amin Vanda neve villogott.

- Ugye sikerült? Együtt vagytok? Merre vagy? Mikor lesz az esküvő?? – Vanda majdhogynem kiabált, így Harry is hallotta a kérdéseit, mosolyogva hallgatta barátnőmet.

- Hé, állj már le – Nevettem én is. – Minden rendben van.

- DE MEGINT JÁRTOK?? – Harry rázkódott a nevetéstől, én igyekeztem visszafogni magamat. 

- Ne kiabálj már – Csitítottam. – Azt hiszem igen, nyugodj már le! De ne mondd el senkinek! – Kértem.

- Jó rendben, de örülök nektek!

- Akkor én most leteszem, vigyázz  magadra . –Zártam le a beszélgetést.

- Szóval akkor mi megint járunk – Nevetett Harry.

- Nagyon úgy néz ki – Helyeseltem.

- De még meg sem kérdeztem hivatalosan.. – Gondolkodott el.

- Mit? – Csodálkoztam. Túl korán még van nekem..

- Uhm.. Elizabeth Clark, leszel a barátnőm? – Vigyorgott.

- Örömmel Mr. Styles!

- Akkor ezt is megbeszéltük – Nevetett.

 

Fél délelőtt csak lustálkodtunk, én csak késő délután megyek dolgozni, Harry szabadnapot kapott mára, tehát bőven volt időnk egymásra. Sokat beszélgettünk, de volt amikor csak ölelkezve feküdtünk. Lényegtelen, hogy mit csinálunk, élvezek minden egyes Harry-vel töltött percet, pillanatot.  Egy idő után viszont kezdett nyomasztó lenni, hogy csak fekszünk, és nekem sürgősen kávéra volt szükségem.

- Főzök kávét neked – Mondta Harry, miután csókot nyomott számra, és kimászott az ágyból.

Én is feltápászkodtam,  gyorsan átöltöztem, lecserélve a Harry-től kapott ideiglenes „alvó” ruhámat.
A pólóját a fürdőbe raktam, és a nappalin átvágva kimentem az erkélyre, az ott levő hintaágyra telepedtem. Magamra terítettem a pokrócot, ami oda volt rakva, és lassan hajtottam lábammal a hintaágyat. Elmélkedve figyeltem a tájat, meg látszik a vihar utóhatása. Ahogy elnézem ma sem lesz jobb az idő, bár nem úgy néz ki, hogy, ma is hatalmas vihar várható.
Közben Harry is kiült mellém, kezében két bögrével.

 

Mivel nem volt nagy forgalom az üzletben, hamarabb hazamehettem, ami pontosan nyolc órát jelentett. Én egyáltalán nem bánom, az iskolai krediteket ugyanúgy megkapom. Most igazából két helyen dolgozok, két egymástól eltérő műszakban, a kávézói munkámat ugyanúgy megtartottam, plusz emellé jön a másik munkám, amit az egyetem miatt csinálok, egy cipőboltban gürizek a pontokért. Ezt követeli meg az iskola, ugyanis ha nem lesz elég hozott pontom, nem diplomázhatok le. Ami ugyebár elég nagy szívás lenne, ha már egyszer fizetem a sulit, akkor igazán jó lenne megszerezni azt a nyamvadt diplomát. Elvileg tavasszal lehet már újra pályázni az ösztöndíjra, mindenképp megpróbálom, elég nagy segítség lenne.
Ma különösen nehéz volt a cipőkre, és a vevőkre koncentrálni, ugyanis csakis Harry-n járt az eszem. És ezt még csak nehezítette, hogy percenként küldött egy sms-t. Egy ideig még bírtam, aztán elegánsan közöltem vele, hogy ha nem hagyja abba, ki fognak rúgni. Ezután már csak egy üzenetet kaptam, amiben ez állt; „Remélem nem rúgtak ki, de ha igen, az sem lenne túl nagy baj, mert akkor több időt tölthetnénk együtt.. Viszont nem tudok érted menni, ugyanis be kell mennünk a stúdióba megbeszélésre. De ha nem bánod, akkor amint vége van megyek hozzád egyből.
Hazafele nagyon vigyázz magadra! Hxx”

A válaszom:

„Nem rúgtak ki, de ha kirúgtak volna, akkor a Te lelkeden száradt volna, hogy nem lesz diplomám!
Rendben, este várlak. xox

A tél közeledte egyet jelentett azzal, hogy hamarabb besötétedik, esélyem sem volt világosban hazajutni. Utálok ilyenkor a városban mászkálni, nem túl biztonságos.. Sűrűn hátranézegettem, csak hogy meggyőződjek arról, hogy nem követ senki sem.
Mikor már csak 10 méterre voltam a lakástól, érdekes dolgot fedeztem fel. Nyitva volt a bejárati ajtóm.. Görcsbe rándult a gyomrom, rossz előérzetem támadt.  Ki nyithatta ki, amikor rajtam kívül senki sem lakik a házban? A főbérlő csak januárban jön haza.. Harry még a stúdióban van.
Akkor ki a fene mászkál bent? Hirtelen arra tudtam csak gondolni, hogy Daniel vár rám odabent.
Nos, nem is kell mondanom, hogy így meg nem is mertem bemenni.
Itt kint nem maradhatok, Harry lakása túl messze van, a rendőrséget pedig nem hívhatom ide, azzal a szöveggel hogy ’egy elmebeteg betört a házamba, de ez nem biztos, még nem néztem meg!’
Pár percig vártam, nagy levegőt vettem, és lassan megközelítettem a házat. A szívem a torkomban dobogott, remegett mindenem. Óvatosan, egyesével szedve haladtam a lépcsőfokokon.
A lakásajtó is nyitva volt. Szóval tényleg van itt valaki. 
A vér is megfagyott bennem, amint beléptem a lakásba.. Szét volt verve az egész nappali, a kanapé fel volt borítva, az üveg poharak össze voltak törve, minden szét volt barmolva. Könnyek gyűltek a szemembe, ahogy jobban körülnéztem. Látszólag nem vittek el semmit, az illető célja a kár okozás lehetett. A következő pillanatban felkapcsolódott a villany.

- Hello Elizabeth – Hangzott fel hátam mögül.

Nem kellett megfordulnom ahhoz, hogy tudjam ki áll mögöttem. Bárhol felismerném reszelős hangját, melyhez annyi szörnyűség társul. Daniel.

- Mit keresel itt? – Kiabáltam remegő hangon.

- Csak gondoltam meglátogatlak.. – Erős ujjak fonódtak csuklóm köré, s egy hirtelen mozdulattal a földre rántott. – Hallom újra egymásra találtatok göndörkével! – Erős ütést mért arcomra.

- És ezért most megbüntetlek! - Istenem, most segíts meg! Kérlek, most az egyszer segíts rajtam, nem akarom hogy megint bántson!

II.10**Just say it

Drága Olvasóim!
Fogalmam sincs, hogy mivel is kezdjem..Talán azzal, hogy köszönöm a biztatást, amit az előző kis bejegyzéshez írtatok. Jól esett, és mint látjátok, arra jutottam, hogy nem hagyom abba a blogot.
Persze ehhez Ti továbbra is "kelletek", ugyanis tartom magam a kommentekhez. De most mindenesetre szeretném folytatni a blogot, és ha sikerül összehozni, akkor szeretném azt bevezetni, hogy minden hétvégén lesz új fejezet. Fel kéne pörgetni az eseményeket, még ezen a nyáron szeretném az új fanfic-et elkezdeni. Nos, ezt minden esetre szeretném megvalósítani, remélem sikerül is. De azért ez nem azt jelenti, hogy nem kell kommentelni, mert úgy is lesz hétvégén új rész. Nem, ugyanúgy számítok rátok!
Ebben a fejezetben elhangzik egy két fontos dolog, a következő fejezetben tisztázódik végre minden.
Remélem nem hagytam ki semmi fontosat, jó olvasást!:)

UI.: Akinek van tumblr-ja, az nyugodtan nézzen be, ha tetszik a tumblr-om, akkor be is követhet..:)
A TUMBLR-OM LINKJE 

Puszi, Pay.

Tizedik fejezet

Kora reggel ébredtem meg, és képtelen voltam visszaaludni. A londoni időjárás meghazudtolva magát, gyönyörű időjárást nyújtott. Ma mindenki, addig a lakásba zárkózott, kapva az alkalmon kiül a parkba, vagy csak levegőzik egyet. Én személy szerint örültem ennek a váratlan melegnek, hisz elég zord napokat tudhatunk magunk mögött. Hat órakor keltem ki az ágyból, s hét órakor már az utca járdáján ballagtam, a bevásárlóközpont felé. Ilyenkor még "alszik" a város, alig lehet embereket látni, csak azokat, akik dolgozni mentek, vagy azokat -mint például engem- akik azért kényszerültek eme reggeli órákban vásárolgatni, hogy elkerüljék a tömeget.  Nem tehetek róla, mindig is gyűlöltem a hatalmas ember tömegeket, nem bírom egyszerűen. Mindenesetre most az egyszer ezt az akadályt ügyesen kijátszottam, s talán ezért éreztem, hogy jól indult a mai nap!
Viszonylag rövid időtartam alatt összeszedtem mindent a bevásárlólistáról, plusz még amit jónak, illetve szükségesnek találtam. Még sokáig sétálgattam a boltok élettelen kirakata előtt, ugyanis az egyéb üzletek  csak később fogadnak vevőket. Talán a Topshop üzlet előtt haladhattam el, amikor is megakadt a tekintetem egy karkötőn. Aranyszínű lánc, körbefonva halvány rózsaszín anyaggal. Fogalmam sincs, miért pont ezt az ékszert vettem észre. Talán, mert egyszerűségével kitűnt a többi közül. Nem volt túl díszített, csicsás.

Amikor jobban szemügyre vettem az árát, hatalmas mosoly húzódott ajkaimra. Egyáltalán nem volt drága, sőt! Akciós volt, ha valamilyen más terméket vásárolnék hozzá, akkor ötven százalék kedvezménnyel megvehetném. Sietősen megnéztem a nyitva tartást, tízkor nyitnak. Remek! Elhatároztam, hogy délután visszajövök, és megveszem. Úgy is régen költöttem magamra, egyszer én is megtehetem. 

Otthon, miután mindent kipakoltam a bevásárlószatyrokból, a telefonom  felkutatására indultam. Két napja hozzá sem nyúltam, senki sem keresett. Kinek is hiányozhatnék? 

Harry nem tudom, hogy van ezzel a dologgal, megbeszéltük, hogy időt adunk magunknak. Amíg mindketten normálisan átgondoljuk a dolgokat. Csak úgy nem lehet belevágni egy kapcsolatba. Nos..Mindenesetre nekem szörnyen hiányzik. De igyekszem nem minden másodpercben Rá gondolni..

Miután megleltem a keresett tárgyat, a kanapéra telepedtem, és Vanda nevét kerestem a névjegyzékben. Illene végre közölni vele, hogy nem mentem el, itt vagyok. Gyorsan beírtam egy rövidke szöveget, miszerint itthon vagyok, délelőtt átjöhetne. 

A képernyőt tanulmányozva megállapítottam, hogy nem ártana egy új telefon sem, ugyanis tiszta karc az egész képernyő, sőt a hátlap teljesen tönkre van menve. De ez majd csak később fog bekövetkezni, erre most nincs keretem. 

Épp teát akartam főzni, amikor is megszólalt a csengő. Hangős csengőszó töltötte be az egész lakást. 

 Lassú, megfontolt léptekkel közelítettem meg az ajtót, és bátortalanul szóltam ki.

- Ki az? - Sajnos ma már nem tehetem meg, hogy gondolkodás nélkül mindenkinek kinyitom ajtót nyitok..

- Én vagyok az, engedj be! - Persze, hogy egyből felismertem barátnőm hangját. 

***

Átbeszéltük a dolgokat. Mindent szóról szóra elmondtam Vandának, aki szerint igenis van esélye a dolognak. Biztatott, hogy hívjam fel Harry-t, és találkozzunk... Na de azért nem én fogok utána rohangálni. Tudom, ez gyerekes viselkedés, de igazam van. Ha már egyszer nem hagyta, hogy elmenjek, akkor keressen már meg. És bizony én tudom, hogy mit akarok. Ebéd előtt megírtam egy beadandót, többre nem voltam képes. Ilyen gyönyörű időben kinek van kedve a tanulással, és a szocializációval foglalkozni?

Kettő óra körül összeszedtem pár dolgot, és a Hyde parkba indultam. Ki kell használni a jó időt, lehet, hogy holnap már szakadni fog az eső..

Elsősorban természetesen a karkötőért indultam. Izgatottan vettem az irányt ugyanarra, mint délelőtt. Amikor azonban nem láttam sehol a karkötőt, amit reggel kinéztem, kedvem a mélybe zuhant, akár a hullámvasút. 

Feleslegesnek találtam bent kérdezősködni, ha nincs a kirakatban, akkor nincs.

- Ó a fenébe! - Motyogtam. Pedig annyira tetszett...Annyira passzolt hozzám. Egyszerű. Pont mint én.

Azt hiszem ez pont rányomta a pecsétet a mai napra, feleannyi jókedvvel fordultam vissza, a park irányába.
Jól gondoltam, sokan kihasználják a váratlan meleget. A kisgyerekek fociztak, a felnőttek pedig nem messze tőlük ücsörögtek. Én is kinéztem egy régi, ócska padot, s leültem. Törökülésbe felhúztam lábaimat, a napszemüvegemet felvettem, nem hiányzott most senki, aki felismer. Pláne nem egy bizonyos személy, akiről már jó ideje nem hallottam. Jobb is. Bár félek, még látni fogom..
Előhalásztam farmer zsebemből a fülhallgatómat, és az iphone-hoz csatlakoztattam. A hüvelykujjammal görgettem lefele a zeneszámok között, míg végül Lana Del Rey nevénél álltam meg. Az utóbbi időben "rászoktam" a zenéjére. Páran elítélik a zenei stílusa miatt, pedig olyan gyönyörű melódiákat tartalmaznak zenéi, hogy az valami hihetetlen. Mindig megnyugszok ha egy számát hallgatom, van bennük valami megmagyarázhatatlan különlegesség. Nos, maximum hangerőn hallgattam Brooklyn Baby című számát. Átadtam magam a zenének, hagytam, hogy minden problémámat feledtetve velem magával sodorjon. Lehunytam szemeimet, és magamban énekeltem a szöveget.
Rendesen belemerülhettem a pihenésbe, ugyanis mire feleszméltem már a Blue Jeans ment, pár percre elbóbiskoltam. Hunyorogva pislogtam párat, zavarta szemeimet az éles fény. Beletúrtam hajamba, fújt a szél.
A következő pillanatban majdnem leestem a padról, annyira megijedtem.. Egészen eddig észre sem vettem, hogy valaki ott áll előttem. Feltoltam a szemüveget, az egyik fülhallgatót kivettem fülemből.

- Jól vagy? - Kérdezte az előttem álló személy.

- Uhm, i-igen! - Fél kézzel tényleg meg kellett kapaszkodnom, hogy megóvjam magamat az eséstől.

- Hogy hogy itt vagy? - Tettem fel a nem túl udvarias kérdést. Persze semmi rossz szándék nem volt bennem, örültem Harry-nek. De mégis kíváncsi voltam miként került ide..

- Csak erre sétáltam. Messziről megismertelek.. - Szélesen mosolygott, miközben leült mellém.

- Oh..Miről ismertél meg?

- A hajadról. Még így barnán is gyönyörű színe van. Nem olyan, mint a többi barna. Sokkal különlegesebb, szebb. - Csodálkozva hallgattam végig. Két hónapja mondott nekem ilyen aranyos, kedves dolgokat. És csak most jövök rá, mennyire is hiányzott mindez..

- De mindegy is, úgy is találkozni szerettem volna Veled. - Kezdett egyre hűvösebb lenni, a szél nagyobb erősséggel fújt.  Jobban összehúztam magamon a pulóvert, kabátot kellett volna hoznom. Hogy is lehettem ilyen idióta, hogy november végén kabát nélkül mászkálgatok? A telefonomat a zsebembe süllyesztettem, a szél belekapott hajamba, igyekeztem a rakoncátlan barna tincseket fülem mögé tuszkolni.

- Azt hiszem, vihar lesz estére. - Az égre néztem, és a felhőket tanulmányoztam. Még megvolt a mai meleg idő nyoma, azonban ronda, szürke felhők gyülekeztek. Talán ez volt az utolsó ilyen napsütéses nap az idén. Jön a tél. Én pedig majd megfagytam, és itt ücsörgünk egy padon, a szabad ég alatt, bármelyik percben eleredhet  az eső. Hát mi komplett idióták vagyunk.

- Fázol? - Aggódóan figyelt, én  pedig bólogattam. Hősiesen levette a pulóverét, azonban én nem akartam, hogy Ő fázzon meg.

- Vedd csak vissza. Kibírom hazáig - Felálltam, és a vállamra vettem a táskámat.

- Én nem fázom. Kérlek, vedd fel! Senkinek sem lenne jó, ha megfáznál! - Nem akartam vitatkozni. Feleslegesen elrontottam volna mindent. Óvatosan hátamra terítette a nálam jóval nagyobb ruhadarabot, én pedig a nyakam alatt összefogtam. Mélyen belélegeztem mennyei illatát.

- Nem messze parkoltam le, haza viszlek!

- Köszi - Suttogtam.

Az autóban ülve komolyan elgondolkoztam azon, hogy  hogyan is fordulhatott ilyen ítéletidőbe a mai napsütéses nap. Mindenesetre Harry-vel vagyok, és ez minden aggodalmamat elcsitítja. Ameddig velem van, addig akár tornádó is tombolhat. Semmi sem érdekel. Jó, azért ne legyen tornádó..
Gondolkodásomból az autó lassítása zökkentett ki, ugyanis megérkeztünk hozzám. Csak hogy éppen kint már eleredt az eső. Sőt, szakadt az eső, nem csak szimplán esett.

- Van hátul egy esernyő.. - Harry hátrafordult, és a hátsó üléseken matatott. A visszapillantó tükörben figyeltem, ahogy keresi az említett tárgyat. - Vagy mégsem - Fordult vissza tarkóját vakarva.

- Gyorsan beszaladunk. - Javasoltam.

- Áh, bőrig ázunk. Várjunk egy picit, hátha eláll az eső! - Nézett rám kérdőn. Beleegyezően bólogattam, miközben levettem cipőimet. Felhúztam lábaimat az ülésre, és átöleltem térdeimet. Az autó tetején kopogott a jég, még is jó ötlet volt itt bent maradni.
Néma csend uralkodott körülöttünk, én oldalra fordítva a fejem néztem Harry-t. Kihúzta a kulcsot, és zsebébe süllyesztette.

- Azon gondolkodtam, hogy este lenne kedved átjönni egy picit? Beszélgetni, meg ilyenek.. - Alsó ajkamba harapva gondolkodtam, hogy mit is mondjak, mi lenne a megfelelő válasz. Harry kérdőn felvonta szemöldökét, én pedig gyorsan "igen"-t suttogtam.

- Nyolcra itt vagyok akkor érted. - Bátorítóan mosolygott, és közben kipillantott az ablakon mögöttem. - Elállt az eső!- Lelkendezett. Én is megfordultam, és saját szememmel tanulmányoztam az időt. Tényleg nem esett. Végre..

- A-Akkor én megyek..- Felhúztam cipőimet, és vállamra kaptam táskámat.

- Elkísérlek. - S ebben pillanatban kiszállt a járműből, hogy megkerülje, és nekem nyisson ajtót.

- Köszi! - Néztem rá mosolyogva, amire Ő is mosollyal válaszolt.

Átmentünk az úton, majd megálltunk az ajtóm előtt. Valamit mondanom kellene. El akarok mondani neki mindent, mindent. Azt hogy mennyire hiányzik, és hogy mennyire is szeretem. Még mindig.

- Harry.. - Lassan ejtettem ki nevét. Kérdőn felvonta szemöldökét. - K-Köszönöm. - Lehunytam szemeimet. Gyenge vagyok kimondani.

- Szívesen.- Hahotázott pár pillanatig, majd megölelt. Váratlanul ért, de jól esett. Szorosan hozzá bújtam, melegséget árasztott teste. - Este jövök - Suttogta közel fülemhez. Felnéztem rá, és puszit nyomtam szájára. Elengedtem, és a lakás kulcs után kezdtem kutatni. Viszont pont most nem találtam a táskámban, minden ott volt benn, kivéve az a fránya kulcs. Ideges lettem, hogy itt szerencsétlenkedek, és elejtettem a táskámat. Egy pocsolyába.

- A rohadt életbe - Szitkozódtam. Leguggoltam, hogy felszedjem a táskát, de elvesztettem az egyensúlyomat, és elestem. Teljesen elöntötte agyamat az idegesség, dühös voltam magamra. "Szerencsémre" a fenekemre estem, de így is zavart, hogy a hideg, nyirkos járdán üldögélek.

- Ó Liz! - Leguggolt mellém Harry, és mélyen szemeimbe nézett. Én kerültem a szemkontaktust, szégyelltem magam. Hogy ilyen szerencsétlen vagyok. - Segítek gyere! - Átkarolta vállam, és lassan felsegített. A táskát közben kikaptam a saras vízből, és szárazon maradt fülét szorongattam.

- Nem ütötted meg magad?

- Nem.

- Héj, nyugi. Nincs semmi baj! - Nyugtatgatott. Arca felé fordította arcomat, hogy szemébe nézzek. Közel hajolt számhoz, és megcsókolt. Gyomrom bukfencezni kezdett, ellazultam. Gyengéden csókolt, miközben kezei derekamon pihentek. Visszacsókoltam, és átadtam magam a pillanatnak. Elszállt minden dühöm, teljesen megnyugodtam. Elváltunk, majd adott egy utolsó apró puszit, és autója felé indult. Intett, mielőtt elindult volna.
Remegő kezekkel ügyetlenkedtem az ajtó kinyitásával, majd amikor már amikor bent voltam, felszaladtam a lakásomba. Repülni tudtam volna az örömtől, ami átjárt. Mindenem bizsergett, éreztem érintéseit magamon.
Vigyorogva slattyogtam a fürdőbe, hogy száraz, tiszta ruhát vegyek fel. A tükörben egy boldog, vidám lányt láttam. Rég volt az a lány ilyen boldog. Talán szerelmes. És az a lány én vagyok.

***

Háromnegyed nyolckor még a lakásban rohangáltam, akárcsak egy őrült. Vagy tíz ruhát kiszórtam a szekrényből, de persze egy sem felelt meg. Azonban amikor az órára pillantottam, felfogtam a helyzet súlyosságát, mindjárt itt lesz Harry, én pedig még mindig köntösben vagyok. Végiggondoltam nagyjából, hogy mi is fog este történni, és mivel csak beszélgetni fogunk, egy koptatott farmert kaptam ki a "nadrág" kupacból. Remek, a kiindulási pont már meg van. Hosszas töprengés után egy fehér, virág mintázattal díszített top-ot fogtam kezembe. Csak egy szál topban nem mászkálhatok november végén, ezért még egy szegecses farmer kabátot is hozzádobtam az ouftit-hez. Nos, mivel már felöltöztem, a hajammal is kéne kezdeni valamit, és mivel nem vasaltam ki, ezért egy copfba fogtam. Natúr sminkemet némi szempillaspirállal dobtam fel, és belebújtam fehér magas szárú Convers cipőmbe. Készen álltam, legalábbis ami a kinézetet illeti. Nagyot sóhajtottam, és még egyszer szóról szóra elmondtam magamban, amit Harry-nek fogok mondani. Telefonomat zsebembe süllyesztettem, és kinéztem az ablakon. Pontban nyolc órát ütött az óra, s a fekete Range Rover ott parkolt az út szélén.

- Essünk túl rajta. - Motyogtam. Bezárkóztam,  kettesével szedtem lefele a lépcsőfokokat. Kiléptem a bejárati ajtón, és szembetaláltam magam Harry-vel.

- Ó, szia - Mosolygott.- Hoztam neked valamit! - Az eddig háta mögött rejtegetett csokrot átnyújtotta nekem, egy apró puszi kíséretében.

- Köszönöm - Jobban szemügyre vettem a csokrot, többnyire rózsákból állt. A kedvencem..És ezt Ő is tudja pontosan.
Az ajtóban megvárt, ameddig én visszarohantam a lakásba, hogy vázába tegyem a virágokat. Semmiképpen sem akartam, hogy tönkremenjenek.

- Mehetünk? - Kérdezte, miután visszamentem.

- Persze - Mosolyogtam rá.


- Nem fázol?- Nézett rám, amikor épp piros lámpánál ártunk, várva a zöld jelzésre.

- Nem. - Találkozott tekintetünk, és teljesen elvesztem smaragd tekintetében. Annyira elbűvölő, ellenállhatatlan. Lehetetlen megfogalmazni, milyen érzések játszódtak le akkor bennem.

- Akkor jó.- Csak ennyit tudott mondani, ugyanis tovább indulhattunk.

A lakásáig nem nagyon szóltunk egymáshoz, még mindig szoknunk kell ezt az egészet.
Nos, amikor átléptem a küszöböt, akkor még feszültebb lettem. Idegesen rágcsáltam alsó ajkamat, miközben helyet foglaltunk a kanapén. Eljött az idő. Végre.

- Öhm..Én gondolkodtam a dolgokon. - Kezdett bele.

- Harry mielőtt bármit is mondanál, tudnod kell valamit.- Érdeklődően nézett rám, biztatva, hogy folytassam.

-Én is gondolkodtam, és arra jutottam, hogy próbáljuk meg. Én még mindig ugyanúgy érzek irántad, és fogalmam sincs, mi lesz ez után, de én..Szeretlek. Iszonyatosan hiányzol, és szükségem van rád. Szeretlek.-Ismételtem magam kicsit halkabban, miközben könnyeim utat törtek magunknak. Hát ezt is kimondtam. Most Harry vagy elküld, vagy Ő is hasonlókat mond. Félek a választól..

(Véleményedre számítok!)

xx

Drága Olvasóim!
Mint látjátok, nem egy új fejezetet hoztam. Ennek több oka is van, hamarosan mindent megtudhattok.
Nehézkesen szedem most össze a szavakat, de kérlek olvassátok végig ezt is.
Az utóbbi időben szomorúan tapasztaltam, hogy eltűntetek, és lankadt az érdeklődés a blog iránt. Fogalmam sincs, hogy ez miért van, én csak annyit veszek észre, hogy részről részre csökken a megnézettség-komment szám. Tanácstalan vagyok, hogy mit kéne tennem, erősen gondolkozok azon, hogy befejezem a blogot. Igen, talán ez lenne a legjobb, ha Ti már unjátok a sztorit stb. akkor nincs értelme tovább húzni.
Most kicsit ettől elkanyarodnék, a másik ok az, hogy szombaton ballagás. Nos..Még magam sem fogtam fel mindezt, életem egyik szakasza fog örökre lezárulni, új élet kezdődik szeptembertől. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan rohan az idő. Szóval a napokban egyáltalán nincs energiám írni, az agyam folyamatosan ezen kattog.
Na de térjünk vissza az eredeti okhoz;
Nem értem hova tűntetek emberek, mielőtt elkezdődött a második évad átlagosan mindig jött 5-6 komment, most már majdnem két hete kint az új fejezet, és eddig csak 1 komment érkezett. Itt is szeretném megemlíteni barátnőmet, Vivient, aki mióta olvassa kis történetemet, mindig írt pár kedves, biztató szót.
És nem tudom neki elégszer megköszönni a sok biztatást!
Szóval akkor most TI döntitek el mi legyen. Én nem tudom mi legyen..Ha többet nem akarjátok olvasni a történetet, akkor kérlek ide kommentben írjátok írjátok meg.
Ha szeretnétek tovább követni a történetet, akkor a legfrissebb fejezethez továbbra is várom véleményeteket.
Csak ez a bizonytalanság a legrosszabb. Tehát mindenképpen jelentkezzek kérlek!!
Azonban valószínűleg, ha semmi visszajelzés nem jön ezzel kapcsolatban, akkor befejezem a blogom.
Szóval kérlek, könyörgök, írjátok meg, hogy mi legyen.

További szép hetet!
Xx